Ocho Vidas

Megható történet barátságról, a szeretett társ elvesztéséről, a hiányával eltöltött mindennapokról és az új fogadásáról. Javier Fonseca García-Donas és Eva Delaserra könyve életteli színekkel, lágy vonalvezetéssel, textúrák játékával, oldalpárokra komponált, kiegyensúlyozott illusztrációi megérintő képekben mesélnek egy nehéz életszituációról. Ahogy belelapozunk a könyvbe, a történet főszereplőjével életének egy nehéz, fájdalmas, csendes szakaszában találkozunk: gyászol. Az űr, amit egy szeretett kisállat hagy maga után, betöltetlen nehezedik rá a mindennapokra. Az apró tárgyak a, fotók és a keretbe foglalt képek a falon mind a kedves foltos macskára emlékeztetnek. A mindennapok megnyugtató rutinja megtört, a kis rítusok minden reggellel egyre csak szertefoszlanak. Az egyszerűen bútorozott otthonos lakás, a kandallóban pattogó tűz meleg fénye, a puha szőnyeg, a párnák, a kényelmes kanapé mind olyan helyek, ahol egy macska jól érezheti magát. A harmonikus színkezelés segít nyugalmat és bizakodást hozni a szomorú főszereplőnek és a képolvasónak is. A vörös-kék színkontraszt itt nem a feszültség eszköze, inkább a melegség, otthonosság és a csendes alkony piros árnyalatai és tiszta égbolt, friss levegő és az éjszaka kékjei. A zöldek, barnák és nagyobb fehér, bézs és szürke felületek „leföldelnek”, megnyugtatnak, akárcsak a szekrények, függönyök, ajtó és ablakok, háztetők, bútorok, a konyha járólapjának nagy síkjaival tagolt képek, amik perspektívát és vizuális ritmust teremtve vezetik a figyelmet. Az időkezelésnél és a hangsúlyok képi megfogalmazásakor gyakran storyboard vagy képregényjellegű megjelenítést, beszédmódot választ, ami a nagyobb, teljes illusztrációk sorának szomorú, melankolikus hangulatát bontják és oldják, érzékeltetve egy-egy váratlan helyzetből adódó feszültséget, ébren zajló és álombeli interakciókat. A macskákat gyakran társítják az éjszaka, a titkok, a misztikum és az álmok világhoz. Az Ocho Vidas történetében is egy álom során érkezik a fordulat, valami újról és reményteliről kapunk jelet egy kis fényes csengettyű formájában. A magány szomorú csendjét megtöri egy új hang, egy új jövevény, egy kismacska. A történet kiteljesedésével azt a megnyugvást érezzük, hogy szeretteink mindig velünk maradnak, hogy a gyógyulásnak ideje van, és hogy nyitott szívvel fogadjuk az élet mulandóságát és ajándékait. (Korbuly Ágnes illusztrátor ajánlása)